Kontrollmánia leírása: a barna hajú nő, aki fuldokolva próbálja áttörni az üvegfalat, ami mögé be van zárva

Kontrollmánia: szabadulás a fojtogató szörny fogságából

„Az a tökéletes szabadság, amikor az ember lemond az irányításról.” – Logan Belle

Alapvető emberi tulajdonság, hogy amit nem ismerünk, attól félünk, hiszen nem tudjuk, mi következik. Vajon jó vagy rossz lesz számomra? Mit tehetnék, hogy biztonságban legyek? Hogyan érhetem el, hogy ne kerüljek ismét egy számomra traumatikus helyzetbe? Hogyan érhetem el, hogy a világom és a benne élő emberek úgy működjenek, ahogy szeretném?

A válasz egyszerű: kezembe kell vennem saját magam és mások irányítását! Bármi áron!

Fel kell építenem egy tökéletes, hibátlan, rendíthetetlen ember képét annak érdekében, hogy kikezdhetetlen legyek. Érzelmeim nagy részét kizárva, falat kell építenem magam köré, hogy a racionalitás által vezérelve, határozott parancsok mentén irányíthassam környezetem és saját magam.

Hogyan alakul ki a kontrollmánia?

A kontrollmánia elsősorban egy túlélő mechanizmus, általában azoknál az embereknél alakul ki, akik ezzel a módszerrel voltak képesek túlélni az őket gyermek- vagy fiatalkorban ért negatív ingereket, traumákat. Például: gyermekkorban történő fizikai és / vagy érzelmi elhanyagolás / bántalmazás, érzelmileg éretlen szülők játszmái, alkoholista (drogos) szülők mellett megélt gyerekkor, iskolai bántalmazások, kitelepítések, háborúk, éhínség, szülőktől átvett megoldási minta, stb.

Milyen szerepet tölt be az egyén életében?

A kontrollmánia fő funkciója a védelem: ha nálam az irányítás, minden úgy történik, ahogy szeretném, tehát biztonságban vagyok. Másodsorban olyan világot alakíthatok ki magamnak, amelyben jól és kényelmesen érzem magam, függetlenül attól, hogy érinti a viselkedésem a környezetemben élőket.

Milyen formái léteznek?

  • saját (jogos) érzelmek kontrollálása / elfojtása annak érdekében, hogy a külvilág felé ne kelljen felvállalni
  • tettek kontrollálása a külvilág felé: melyek azok a cselekedetek, amelyek a szégyen megélése nélkül felvállalhatóak
  • perfekcionizmus: a hibázás soha nem megengedett és mindent tökéletesen kell csinálni a kikezdhetetlenség érdekében (a perfekcionizmus nem összekeverendő a precizitással!!!)
  • mindig mindent én tudok a legjobban, és mindenben nekem van igazam
  • mindig mindent előre meg kell tervezni és a megfelelő sorrendben végrehajtani, csak így érhető el a megfelelő eredmény
  • családtagok (és a környezetben élő emberek) folyamatos irányítása: kinek mikor mit kell végrehajtani (hánykor kell felkelni, lefeküdni, milyen feladatokat kell elvégezni, mit szükséges és szükségtelen vásárolni, milyen öltözetet szabad viselni, mit kell mutatni a külvilág felé, stb.) – semmibe véve a többi ember testi és lelki szükségleteit, érzelmeit, lelki állapotát
  • érzelmi zsarolás, erőszakos cselekedetek
  • olyan munka / hivatás rákényszerítése a felnőtt gyermekekre, amelyet a szülők szeretnének (pl.: családi vállalkozás továbbvitele, orvos, ügyvéd, mérnök, stb.)
  • totális kontroll: az egyén testi és / vagy lelki szabadságtól való megfosztása

Milyen károkat okozhat a túlzott mértékű kontrollmánia?

A túlzott kontrollmánia mind az irányító személyében, mind a környezetében élő emberek életében súlyos károkat okozhat. Hiszen a magasfokú kontroll csak abban az esetben valósítható meg, ha az irányító személy kizárja érzelmeit: csak így lesz képes önmaga és környezete tervszerű irányítására. Ez a magatartás minden szereplő számára nagyon mérgező lehet: generációról generációra öröklődve dönthet romba egész családokat (beszorult élethelyzetekből, érzelmi elhanyagolásból / bántalmazásból fakadó lelki és testi betegségek, depresszió, kezeletlen düh és harag, örömtelen élet, szélsőséges esetben öngyilkosság).

Vannak-e érzelmei az irányításmániás embernek?

Igen, vannak, ez nagyban függ attól, hogy az egyénen mennyire uralkodott el az irányításmánia. Vannak olyanok, akik csak saját magukat kontrollálják folyamatosan, viszont figyelnek a környezetükre igényeire és szeretnek érzelmek szintjén is kapcsolódni a többi emberhez. Vannak olyanok is, akik a traumáik miatt teljesen kizárják az érzelmeiket és a fizikai túlélésre és technikai kiszolgálásra koncentrálnak.

Van esély a változásra?

Abban az esetben, ha rádöbben arra, hogy ő így boldogtalan és szeretne energiát fektetni ebbe, akkor nagy valószínűséggel igen. Viszont, ha ő jól és kényelmesen érzi magát ebben a helyzetben, akkor minimális esélye van annak, hogy elinduljon a változás útján. Az esetek többségére sajnos ez a jellemző.

 

Mit tehetsz annak érdekében, hogy kiszabadulj a szörny fogságából?

  • elköltözés (felmondás) és / vagy a kapcsolat teljes megszakítása
  • én-határok meghúzása
  • következetes szabályrendszer kialakítása: ha legközelebb ez történik és átléped a határaimat, annak ez és ez lesz a következménye, és azok szigorú betartása
  • empatikus segítő szakember bevonása

     

Kattints ide, ha szeretnél segítséget kérni ahhoz, hogy kiszabadulj a kontrollmániás fogságából!