Az EGO rabságában

Az alábbi cikkben a saját és a környezetemben élők tapasztalatait osztom meg. Nem vagyok pszichológus, sem a téma szakértője, csupán egy olyan ember, aki a saját bőrén is megtapasztalta a leírtakat.

Mi is az EGO valójában? Mennyire uralja az életünket? Mikor vagyunk boldogabbak? Ha megnyerünk egy vitás helyzetet? Ha nekünk van igazunk? Vagy ha sikerül harmonikus kapcsolatot kialakítani a környezetükben élő emberekkel?

Az EGO velünk születik, lényünk része, életben maradásunkat szolgája. Többek között arra is ösztönöz bennünket, hogy megfelelő módon elégítsük ki fizikai szükségleteinket, pl: ne együk meg a romlott ételt. Születésünktől kezdve a túlélés motivál bennünket arra, hogy felhívjuk a környezetünk figyelmét a saját igényeinkre. Amikor a kisbaba rosszul érzi magát, mert éhes, szomjas, beteg vagy egyszerűen csak társaságra van szüksége, azt valamilyen formában – általában sírással – jelzi a környezete számára. Számára ez a túlélés kulcsa.

Az önállósodás növekedésével a kiszolgáltatottság fokozatosan csökken, a gyermek kezdi elsajátítani a közösségi életben való részvételhez szükséges szabályokat és normákat, azaz megtanul alkalmazkodni. Rövidebb-hosszabb időre képes háttérbe szorítani saját szükségleteit, lemondani bizonyos dolgokról azért, hogy a közösség tagja lehessen.

Azonban a normális fejlődést gyermek- vagy fiatal felnőttkorban megzavarhatják különböző negatív külső hatások. Ilyenek lehetnek az érzelmileg elérhetetlen szülő, a törődés hiánya, otthoni, iskolai vagy egyéb közösségi bántalmazások, kiközösítés, stb. Mindezek olyan mély nyomot hagynak egy gyermek lelkében, amely arra készteti, hogy falat húzzon maga körül, kiépítse a saját áttörhetetlen védelmi rendszerét.

Tehát jó eséllyel kialakul benne a „többé senki sem fog szórakozni velem, senki sem fog irányítani, megalázni…”, „majd megmutatom én, hogy ki vagyok…” szemlélet. Ezt a védelmi rendszert pedig úgy lehet legjobban fenntartani, ha mindig tökéletesek vagyunk, sosem hibázunk, erősnek mutatjuk magunkat és minden bennünket ért kritikára azonnal visszavágunk. A legjobb védekezés a támadás még egy ártatlan kérdésre is!

Bizonyára sokunknak ismerősek ezek mondatok: „Hát igen, már megint nekem van igazam….”. „Majd én megmutatom neki, hogy képes vagyok rá….”, „Mindig igazam van, én vagyok a legokosabb…”, „Tudod te, hogy ki vagyok én….”,  „Én ebben a pozícióban bármit megtehetek…”, stb. Ez a viselkedés nemcsak a munkahelyeken, hanem párkapcsolatokban, családi körben és egyéb közösségekben is megjelenik, hosszú távon az emberi kapcsolatok minőségének megromlását, megszakadását eredményezheti.

Így kerül az egyén hosszú évek alatt a megfelelési kényszer, a maximalizmus, az EGO börtönébe. A börtön szót szándékosan használom, mert amíg ki nem törünk ebből valamilyen módon, megkeserítjük a saját és környezetünkben lévő emberek életét.

Fiatal felnőtt koromra én is felhúztam a saját falaimat, elhatároztam, hogy többet senki nem szórakozhat velem! Az egyik IT-s kollégám nagyon viccesen és frappánsan fogalmazta meg a dolgot:

– „Neked aztán jó erős tűzfalad van!” – mondta.
– „Hm… hát igen! És csak annak nyitok rajta portot, akiben megbízom és megérdemli!” – válaszoltam rá.

Ez ekkor nagyon viccesnek tűnt, jót nevettem rajta, de valójában legbelül évek óta EGOm és a maximalizmus rabságában szenvedtem.

Pár évvel ezelőtt elvégeztem egy life coaching tanfolyamot, ahol a tanárok tükröt tartottak nekem, ez igen fájdalmas volt. Ekkor rájöttem, hogy nem szeretnék tovább a maximalizmus és a versenyszellem börtönében élni, SZABADSÁG-ra vágyom. Így belevettem magam az önismeretbe, gyászfeldolgozásba és szép fokozatosan újraépítettem magam. Nehéz és hosszadalmas folyamat volt, a mai napig tanulom magam. De megérte, végre SZABAD vagyok, és ez a világ egyik legcsodálatosabb érzése!

Ne feledjétek, mindannyian emberek vagyunk, tökéletlenek, hibákat követünk el. Az a fontos, hogy tanuljuk belőlük, és ezáltal folyamatosan fejlődjünk! Ismerjétek meg önmagatokat, keressetek olyan szakembereket, közösségeket, ahol biztonságosan megnyílhattok egymás előtt, és ezáltal újra megismerhetitek, megszerethetitek önmagatokat!